Partiscum Mobil Planetárium

Meteoreső: Szent Lőrinc könnyei

A Perseidák meteorrajt minden évben július 17. és augusztus 24. között figyelhetjük meg, a legtöbb meteort azonban az idén augusztus 11-12-én láthatjuk, néhány nappal Lőrinc napja után. A népi elnevezés is sejteti, hogy az augusztusi hullócsillagok, vagyis a Perseida-rajtagok régóta magukra vonták figyelmet.





A Perseidák – a Perseus csillagkép irányából érkező meteorok – valójában a Swift-Tuttle-üstökösből származó porszemcsék, melyek bolygónk felső légkörébe ütközve hozzák létre a látványos meteorjelenséget. Ezen a két napon, éjfél után, egy kellően sötét helyről óránként akár 60 meteort is megfigyelhetünk.
Augusztus 12-én következik be a Perseida meteorraj maximuma, de a környező éjszakákon is sok hullócsillagot láthatunk. Természetesen nem csillagok hullanak az égből, hanem apró por-, jég- és kőszemcsék izzanak fel a Föld felső légkörében. 2012-ben kedvező körülmények között, hétvégi időpontban és sötét égen láthattuk a meteorraj maximumát. Idén a maximum 12-én 16:00-kor, a nappali égen „látható”. Hajnalban azonban a lenyugvó Hold után néhány erős „rajtag” lesz majd megfigyelhető.

Perseidák az ókorban

A Perseidák első megfigyelése i.sz. 36-ban történt Kínában, vagyis egy régóta létező meteorrajról van szó. A meteorokat létrehozó porszemek egy 130 éves keringési idejű üstökösből származnak, melyet szintén láttak az ókori Kínából. A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a földpályát, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla. A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 11-13-a környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen szép meteortevékenységet láthatunk.

Szent Lőrinc könnyei

A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillaghullás 1993-ban és 1994-ben 300-500 meteort adott óránként, ami az üstökös legutóbbi, 1992-es napközelségének volt köszönhető, mivel az üstökös környezetében sűrűbb a porfelhő, mint attól távolabb. Azóta mérsékeltebb, de még így is nagyon látványos maximumok vannak. További érdekesség, hogy a fényes meteorok aránya augusztus 8-a körül a legnagyobb, miközben a legtöbb meteor augusztus 11-12-13-án jelentkezik.
A meteorok a Perseus csillagkép irányából látszanak jönni, de nem onnan indulnak, így az égbolt bármely részén feltűnhetnek. A tapasztalatok szerint déli és északi irányba nézve láthatjuk a legszebb rajtagokat. A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra.
Fred Bruenjes fantasztikus felvételén – mely a 2005-ös Perseida-maximum idején készült, és két éjszaka alatt felvett 3555 felvétel összegzéséből született – nagyjából 160 Perseida meteor látható, és az is megfigyelhető, amint ezek szinte egy pontból, a Perseus csillagképből „sugároznak” szét.


A megfigyelésre a várostól távoli, fényszennyezéstől mentes, jó körkilátású helyszínek a legalkalmasabbak. Ha az időjárás is kedvezően alakul, az esti órákban 10-20, a hajnali órákban viszont akár 30-40 meteort is láthatunk egy óra alatt. Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is.
Figyelem! Ha hullócsillagot látnak, kívánjanak nagyobb állami támogatást a csillagászatnak!